
Az együttes története
A hagyomány mozgásban marad
A Törekvés Táncegyüttes 1961. februárjában Várhelyi Lajos vezetésével alakult azzal a céllal, hogy a magyar néptánc és népi kultúra értékeit közösségi formában, amatőr együttes létrehozásával ápolja és továbbadja. Az elmúlt több mint hat évtized során az együttes nemcsak művészeti műhellyé, hanem generációkat összekötő közösséggé vált.
Az együttes szakmai arculatának kialakításában és fejlődésében kiemelkedő szerepet játszott a Manninger György és Manninger Miklós testvérpár, akik koreográfusként, tánckarvezetőként és művészeti vezetőként meghatározó nyomot hagytak a Törekvés történetében. Közülük is különösen Manninger Miklós munkássága volt hosszú távon irányadó: 1963-tól vezette az együttest, és neve összeforrt a Törekvés szakmai hitelességével, következetes nevelőmunkájával és emberi tartásával.
A Manninger fivérek nevéhez számos emlékezetes koreográfia fűződik, amelyek közül több évtizedeken át meghatározta az együttes repertoárját. (Többek között Csárdás, Forgatós, Alföldi, Verbunk, Gömöri-Madocsai-Szatmári táncok, Bagi verbunk és csárdás)
2002-től Manninger Miklós az együttes Hagyományőrző csoportjának vezetőjeként folytatta munkáját, amelyet 2014-ben bekövetkezett haláláig végzett. A csoport az ő emlékének és szellemi örökségének tiszteletére vette fel a Manninger Miklós Hagyományőrző Csoport nevet, amely azóta is ezt a hagyományt viszi tovább. Az együttesben a mai napig táncolnak alapító tagok, pl. Várkonyi házaspár, akik sokat tettek az együttes létéért, fennmaradásáért díszes ruhakölteményekkel és autentikus színpadi megjelenésükkel emelték az együttes hírnevét. Vannak olyanok is a csoportban, akik a 60-as, 70-es években fiatalként kezdték és már 20 éve hagyományőrzőként, nyugdíjasként is lelkes tagok!
Manninger Miklós a stafétabotot tanítványainak, Vizi Tibornak és feleségének, Eszternek adta át. Majd egy időben Vizi Andrienn és Matyi Zsolt is közreműködött a tánckarok vezetésében, koreográfiák alkotásában. 2022-ig az együttes közel 150 fővel műküdött, a jelenlegi 2 együttesen kívül, Apróságok, Cseperedők, Suttyók, és még számos fiatal utánpótlás csapat járt rendszeresen próbákra és fellépésekre ebben az időben.
A hagyományőrző munka irányítását napjainkig Vizi Tibor végzi, aki a csoport számára folyamatosan készít új koreográfiákat, életben tartva és megújítva az „öreg” táncos csapat közösségét és színpadi jelenlétét.
Az együttes felnőtt csapatának vezetését az elmúlt három és fél évben Csiha Linda és Matyi Zsolt vette át. Munkájuk eredményeként az ifjú, formálódó társaságból mára összetartó, erős felnőtt együttes kovácsolódott, amely méltó módon képviseli a Törekvés hagyományait a jelenben és a jövőben.
A Törekvés Táncegyüttes története így nem csupán évszámok sora, hanem mesterek és tanítványok láncolata, ahol a tudás, a szemlélet és a közösség iránti elkötelezettség generációról generációra öröklődik tovább.
Akit bővebben érdekel múltunk, jelenünk, az alábbi médiahelyeken információkkal szolgálunk együttesünkről. Facebook: Törekvés Táncegyüttes; Törekvés Manninger Miklós hagyományőrző csoport; Törekvés régi táncosok; Manninger Miklós emlékoldal- táncosaitól; számos you-tube felvétel is megtalálható az interneten együttesünkről.